novellák

Mindent túlélni

– Add el nekem a szaporodási kvótádat! – Bár az utódszám-kereskedelem régóta legális volt Zewall szigetén, Hajnal a régi beidegződések miatt automatikusan suttogásra váltott.

– Ne hülyéskedj, már vagy egy tucat kicsit felneveltetek! Mi egyébként is kevesebb helyet foglalunk, egyezkedj inkább valamelyik kétlábúval – háborodott fel Shella, és választ sem várva távolabb repült.

– Mintha lehetne – morrantott utána Hajnal, és merev tekintettel követte az apró madár vibráló mozgását.

Ingerülten csapkodott a farkával, pedig tudta, dühe oktalan és Shellának igaza van; a sárgafejű királykák a sziget legkisebb értelmes lakói közé tartoztak, négyen is elfértek egy ember tenyerében, és megközelítőleg sem terheltek akkora részt Zewall csodás földjéből, mint két lábon járó lakótársaik. Kinyújtóztatta macskatestét, ami méretében félúton volt a két csoport között, de hajlékonysága alkalmassá tette arra, hogy minden lehetőséget kihasználjon élettere megteremtésére úgy, hogy közben a legkevesebb értékes terület foglalja el. Márpedig mostanra minden talpalatnyi föld kinccsé lett.

– Adok érte három évet – nyúlt a végső fegyverhez Hajnal összeszoruló gyomorral, hiszen az utóbbi időben már így is túl sok életévét adta egy-egy szaporodási kvótáért cserébe. Nem szerette számolgatni, hogy mennyit. Ráadásul a Fajok Tanácsában úgyis pontosan számon tartják, és soha sem tévednek. Ha a végére ért, akkor meghal.

A teljes novellát ide kattintva, az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalán tudod elolvasni!

admin

You might also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük