cikkek

Minden bársonytalpúnak és minden bársonytalpú emlékére – a macskák világnapján

Akinek még sosem volt doromboló barátja, az hiszi el a közhelyet: a macska nem kötődik emberhez, csak házhoz, ételhez. Pedig a barátság-varázslatot ők is pont ugyanolyan megejtően élik meg, mint a mi.

Amióta az eszemet tudom, minden bajba jutott állatot hazacipeltem, még ha szüleim vegyes érzelmekkel is fogadták a fészekből kiesett fiókákat, és eléggé morcosan a titokban etetett egereket. Talán a cicákkal voltak a legelnézőbbek, pedig ők érkeztek a legnagyobb számban. A szerelem tehát korán megszületett, és ha most visszaemlékezek azokra a cicusokra, akikekkel rövidebb-hosszabb ideig futhatott együtt az életünk, szívfacsaró, boldog emlékek és pillantok idéződnek fel.

A macskák világnapja alkalmából, hadd emlékezzek néhány különleges bársonytalpúra az életemből, hogy megköszönjem nekik a szeretetüket, a feltételek nélküli barátságot, amit kaptam tőlük és amit – csak remélem – én is tudtam adni nekik.

Szörnyella de Frász az egyik legrondább cica volt, akit valaha láttam. Valószínűleg egy különösen sovány házimacska és egy teknőctarka perzsa szerelméből született, és bírt mindkét nemzője külsejével, a hosszú sovány fejhez, hosszú végtelenszínű szőr párosult. Szörnyi elárvultan, eléggé soványan tengődött az utcán, amikor az egyik barátom rátalált, és mi sem volt természetesebb, minthogy elhozta hozzánk. Családi házunk terasza a kor ideáljának megfelelően emelet magasan volt, és amikor Szörnyella kikerült a mentődobozból, érdeklődve pásztázta új lakhelyét. A barátom persze aggódott, hogy majd a cica leesik, de megnyugtattam: még soha nem láttam olyan hülye macskát, aki innen csak úgy lesétált volna. Egészen addig a napig. Szerencsére Szörnyellának semmi baja nem esett, és évekig velünk volt. Rendszeresen hozott vadászataiból ajándékot, amit mindig letett a lábtörlőre, beszólt, hogy megérkezett és várta a dicséretet. Ahogy annak néhány alomnyi kiscicának a megszületését sem volt hajlandó egyedül megélni, akikkel megörvendeztetett minket. Bárhol is voltunk, bármikor is értünk haza, megvárta, és amíg ki nem bújt minden kiscica, simogatni, biztatni kellett őt. Egy napon aztán Szörnyi nem tért haza. Nagyon sokáig vártam őt. Szörnyella de Frász, köszönöm, köszönjük, hogy minket választottál, amíg itt laktál a Földön!

Az írás folytatását az fmc.hu oldalon, ide kattintva olvashatod!

admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük