cikkek

Egy fehérvári, aki világsztárokkal, világhírű filmekben dolgozott

„Meghalni is tudni kell – zárja a beszélgetést Kun Attila nevetve – hiszen nem mindegy, hogy fej, váll vagy láblövést kaptunk.” A végefőcím előtt azonban még nagyon sok érdekeset mesélt arról, milyen egy filmforgatáson az élet, vagy mit csinál egy action extra a Herkules szuperprodukcióban, és miért akarja Charlize Theron a tető alá invitálni őt a Ferihegy 1-es kifutóján.

Nem régen mutattunk itt az fmc.hu-n 10+1 filmet, amelyeket Székesfehérváron és környékén is forgattak, és amelyek többségében sztárok, sőt világsztárok szerepelnek. Na, meg a székesfehérvári Kun Attila, aki éppen egy bejegyzésével hívta fel magára a figyelmünket, hiszen a Facebookon megjelent posztunk alá ezt írta: „Tíz produkcióból hatban dolgoztam, mint ahogy a Red Sparrow dunaújvárosi uszodás jelenetében is.”

Erre mi is kíváncsiak voltunk, hiszen kit ne izgatna, hogy milyen egy filmforgatás belülről, mit kell csinálnia egy statisztának és egyáltalán, hogy lehet oda eljutni?

„Rám elsősorban katonai karakterek szoktak bízni, ahogy 2013-ban, az első filmben, a Herkulesben is görög katonát játszottam. A Dwayne ‘The Rock’ Johnson és John Hurt nevével fémjelzett produkció volt egyébként az eddigi legnehezebb, legkeményebb és leghosszabb forgatás, amin részt vettem. Mondhatom, hogy azonnal belecsöppentem a közepébe, sőt, ahogy azóta is szokta mondani a statiszta szervező cég, ha egy új munkáról beszélünk: a Herkulesnél csak könnyebb lesz!

Ebben a filmben action extra voltam (háttérművész munkában is vannak szintek: sima statiszta, kiemelt statiszta, dublőr, sport extra, action extra). Komoly, négyhetes felkészülésen vettünk részt, ami gyakorlatilag kutyakemény katonai kiképzést jelentett, ugyanis görög katonaként pontosan tudnom kellett, hogyan harcol egy görög katona, vagyis minden feladatot nekünk is el kellett sajátítanunk, amiben segítségünkre volt többek között katonai szakértő is: meneteltünk tizenöt kilós pajzzsal, be kellett gyakorolni a fegyverrel való harcok koreográfiáját, amiben kaszkadőrök segítettek.

Éppen ezért már a castingon is kimondottan sportolókat kerestek action extra kategóriába, én pedig boxolok és systemázok (orosz harcművészet – a szerk.), úgyhogy valamelyest előnyben voltam némi mozgáskultúrával és kondícióval. Be is válogattak, de már előre jelezték, hogy részt kell venni egy többlépcsős képzésen. Azért többlépcsős, mivel nem a teljes létszámú katonaság kellett minden forgatásra. Eredetileg több mint kétszáz emberrel indult a kiképzés, aztán lettünk hetvenen, itt már harcolni is tanultunk, és végül ötvenen maradtunk azok, akik a pajzssornak az első két sorát alkotta. Ezt az ötven-hetven katonát mozgósították legtöbbször, ha pedig a teljes létszám kellett, akkor a többi katonát is behívták. A forgatáson aztán hamar kiderült, hogy miért ragaszkodtak a sportolókhoz. Már az első napon negyvenhétszer rohantunk le a dombról, úgyhogy másnapra ötven emberrel kevesebben maradtunk, ők inkább visszamondták a munkát.

Tényleg igazi emberpróbáló forgatás volt a Herkules, ahol a plusz negyven foktól a mínusz két fokig minden hőmérsékletben forgattunk, nem ritkán napi három-négyórás alvással. Október éjszaka a mínusz két fokban már nem volt túl meleg a görög harcos viselet, ha tehettük – mert nem volt éppen közeli kép -, bőrszínű harisnyát húztunk, mondjuk sokat nem melegített.”

Az interjút az fmc.hu oldalon, ide kattintva olvashatod tovább!

admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük